Fotoarchívum
2022-23
ANGOL TÁBOR
IX. KÜRTI NYÁRI TÁBOR
Köszönjük szépen az Ipolyszalkai Tájház dolgozóinak szeretetteljes fogadtatását, a makramé, csuhé, batikolás, bőrözés, íjászkodás foglalkozásokat. A finom kalácsot és gulyást.
Majd megnéztük a tájházat, kocsikáztunk és szürkemarhákat néztünk Kéménden. Köszönjük a polgármesternek Grman Józsefnek és kedves feleségének Terikének a vendéglátást!Kedden Karát Emillel a tenger élővilágát figyeltük meg. Egy különleges szemüvegen keresztül, mintha csak a tengerfenéken kószáltunk volna. Délután pedig Kovács Dániel egzotikus állatsimogatóján vettünk részt.
Szerdán Visegrádon a fellegvárban sétáltunk, az esztergomi Geodában aranyat mostunk.
Csütörtökön a sporté volt a főszerep, Exatlon versenyekben mértük össze ügyességünket a focipályán, este pedig a várva-várt diszkó, gyerekpezsgővel, autós mozival, popcornnal, tábortűzzel.
Péntek reggel a cserkészek ébresztettek minket: Itt a reggeli torna ideje! Majd rohampályázni indultunk. A tábort délután „tomibohóckodással” zártuk.
BALLAGÁS
TANÉVZÁRÓ
TANÉVZÁRÓ SZENTMISE
PIHENŐSAROK PALETTÁBÓL
Elkészült a 9. osztály ajándéka iskolánknak.
SZÜNIDŐ ELŐTT
OSZTÁLYKIRÁNDULÁS 8. - SZENTENDRE
OSZTÁLYKIRÁNDULÁS 9. - NAGYMAROS
ÚSZÓTANFOLYAM 6. - NASZVAD
SZERETJÜK A MŰVÉSZETET
Rendhagyó angol szakkör a Zmeták Ernő Művészeti Galériában Érsekújvárban - köszönjük szépen a tárlatvezetést és az ,, alkotás lehetőségét,, Kati Decsi -nek.
VERSVÁNDOR
Tóth Péter Lóránt kunszentmiklósi versvándor idei felvidéki turnéját Kassán kezdte, majd a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége Érsekújvári Területi Választmánya meghívására a járás kilenc településén fogadják a neves versvándort.
"Toldi írójához elküldöm lelkemet..." előadásával érkezett ma Tóth Péter Lóránt elsőként a kürti alapiskolába, ahonnét a köbölkúti majd a szőgyéni alapiskolába látogat. Kedden, június 13-án Érsekújvár, Tardoskedd, Udvard, a rákövetkező napon pedig Muzsla, Kéménd és Ipolyszalka iskoláiban tart előadást.
A kürti iskola a faluházban fogadta a versvándort és gyerekek lassan mind jobban belekapcsolódtak az előadásba. (MA7)
TERMÉSZETISKOLA
1. nap
Szerencsésen megérkeztünk Vihnyére! Gyönyörű környezet, csörgedező patak kedves emberek, finom ebéd, sok-sok élmény, móka, kacagás, tanulás és napsütés várt minket! A Sasfészek lakói mindenkit szemmel tartanak - a Rókalyuk, a Mókusodú, a Vaddisznó vacok, a Medve-barlang, az Egérlyuk és a Nyúlüreg kis lakóit is!
Bányamúzem - Vihnye - Pepe és Didi, az új szlovák barátaink - ismerkedős játékok - rajz - naplóírás - ennyi minden történt velünk ma!
Mostanra már mindenki elfáradt, gyorsan alszunk egyet, mert holnap újra kalandra fel!
A borús idő ellenére a kedvünk továbbra sem borús!
Délelőtt 3 csapat 3 zászlója és csatakiáltása készült el, majd a csapatok sportjátékok keretében mérték meg ügyességüket. Délután egy jót sétáltunk a közeli erdőben, majd Pepe és Didi "Talent show"-jára készültek izgalommal a gyerekek...volt ének, zene, tánc, jelenet, pantomim, karate...és mert ilyen ügyesen oldották a feladatot, a show egy jutalom kutyabemutatóval zárult.
A pólófestés, a tanulás és a naplóírás is belefért ám a napba!
Bár az égbolt nem, de a kedvünk még mindig felhőtlen!
Délelőtt esőkergető
bulit tartottunk - táncoltunk, énekeltünk, jàtszottunk, papírhajókat készítettünk. Volt szülinaposunk és névnaposunk is!
Aztán folytattuk az állatokról szóló ismereteink bővítését - tablet segítségével miniprojektekkel készültek a gyerekek estére.
...és ha már esős nap, mi sem maradhattunk szárazon! A MiniMe Aqua parkban kilubickoltuk magunkat.
Este miniprojekt bemutató, naplóírás várt még minket. Újabb tartalmas napot zártunk!
15 km és kb. 20 000 lépés fért a mai napba
Délelőtt túra a Kőtengerhez, délután meglátogattuk a Žarnovica-i Vadasparkban a jàvorszarvasokat, állatokat etettünk és vadlesen voltunk. Este kerti parti, sütögetés. A papírhajókat is vízre tettük. Kell ennél több? Az egész heti teljesítményért a gyerekek diplomot, ajándékot és egy különleges meglepetést is kaptak Diditől és Pepétől, akiket nagyon megszerettünk. Holnap indulás haza! Jó volt itt lenni!
Itt a vége, fuss el véle!
Termeszetiskolánk a mai nap véget ért.
Reggel egy utolsó közös torna után elbúcsúztunk szlovák barátainktól, majd lázas pakolásba kezdtek az erdő lakói. Hazafelé bejártuk Selmecbánya csodálatos utcáit, megnéztük az Óvárat, majd folytattuk utunkat Počúvadlora, ahol egy finom ebéd után körbesétáltuk a tavat is.
Ezúton is szeretnénk megköszönni nővérkénk, Melinda Pocsova egész hetes gondviselését, szeretetét, és hogy tűzön-vízen (de főleg vízen
) át velünk tartott! A legjobb nővérke!
Szintén köszönjük Zoltan Eseknek a türelmet, a kellemes és biztonságos utazást, azt hiszem, bátran kijelenthetjük, hogy igazi élményutazás volt!
...és köszönet mindenkinek, aki bármi módon támogatta iskolánk gyermekeit, hogy egy ilyen csodálatos hetet tölthessenek el Vihnyén a Chata Valachovkan!
Jöttünk, láttunk, visszamennénk!
ZARÁNDOKLAT A PEDAGÓGUSOKÉRT
Június 2. Zarándoklat a Kürt melletti Cigléd kegyhelyre.
Minden hivatásban fontos a lelki feltöltődés, hatványozottan igaz ez a pedagógusokra. Éppen ezért indultak tegnap délután nem csak a kürti, de a környékbeli pedagógusok is a kegyhelyre, Ďurás Márk lelkiatya vezetésével. A helyszínen a kürti hívők szeretetasztallal várták az érkezőket. Volt litánia és szentmise is.Melecski Andrea szervező, a Kürti Alapiskola igazgatóhelyettese elmondta, Salgó Gabriella a pedagógusszövetség érsekújvári területi választmányának elnöke és Baka Szilvia udvardi hitoktató ötlete alapján indultak a zarándokútra.
Mindezt azért, hogy olyan lelki felüdülésben részesüljenek a pedagógusok, amely tudja őket a szeretetteljes, hatékony oktató-nevelő munkában segíteni. A helyi plébános, Márk atya az első szóra vállalta a zarándoklat vezetését” – emelte ki az igazgatóhelyettes. (MA7)
GYERMEKNAP - SZÍNHÁZ, VÁROSLIGET
GYERMEKNAP - ÁLLATKERT BUDAPEST
GYERMEKNAP - CSODÁK PALOTÁJA
KIRÁNDULÁS MÁRK ATYÁVAL A ZOBORON
REGIONÁLIS ANGOLVERSENY
2023. május 25-én regionális angol verseny zajlott a párkányi alapiskolában. Öt környékbeli iskola vett részt a megmérettetésen, ahol a nyolcadik évfolyamos tanulók három fordulóban mérték össze angoltudásukat.
Előre elkészített prezentációt mutattak be, majd képleírás és párbeszéd formájában kellett rögtönözniük. Minden résztvevőnek gratulálunk, nagyon ügyesek voltak.
1. Jobbik Jázmin - Ady Endre AI, Párkány
2. Kubík Lili - Kováts József AI, Bátorkeszi
3. Fóti Klaudia - Kürti alapiskola
A MÉHEK VILÁGNAPJA
TERMÉSZETVÉDŐK
NÉPDALVERSENYEK
Az Érsekújvári Regionális Népdalversenyen ismét remekeltek a kürti lányok! Ešek Enikő arany, Kecskés Lea ezüst minősítést ért el.
"Csillagoknak teremtője".Népdalversenyen vettünk részt Felsőszelin, ahol Ešek Enikő ismét sikeresen képviselte iskolánkat és Kürt községet!
Ešek Enikő 7. osztályos tanuló a Szélrózsa Fesztiválon Budaörsön képviselte iskolánkat. A zsűri különdíját és dicséretét elnyerve az esti gála felvidéki fellépője volt!
Már hagyományosan, idén is részt vettünk a Kisújfalun megrendezett népdalversenyen.
MINISTRÁNS FOCINAP SZŐGYÉNBEN
Egy első, egy második és egy harmadik hely a ministráns focinapon.
ANYÁK NAPJA - ÜNNEPI MŰSOR A FALUHÁZBAN
ANYÁK-NAPI KÖSZÖNTŐ
MAJÁLIS
Fiatalság, tavasz, vidámság.
Májfaállítás 2023 - egy élő néphagyomány gyönyörű ünnepe."közösségben közösen"
TAKARÍTÁS AZ ISKOLAUDVARBAN
A Föld hete elnevezésű program keretén belül iskolánk parkjának szépítését kezdtük meg lelkesen a tegnapi nap folyamán. Minden felső tagozatos osztály bekapcsolódik a munkába.
A FÖLD NAPJA
A Föld napja alkalmából tegyük tisztábbá lakóhelyünket! - Falutakarítás a Re:Generáció (Kürti Ifjúsági Klub) szervezésében
NÁRCISZ-NAP
Iskolánk tanulói idén is bekapcsolódnak a Rákellenes Liga által szervezett Nárciszok napja programba.
Adománygyűjtést szerveznek a falu több pontján, 2023. április 20 -án, Kürtön és Fűrön. 485 € adományt gyűjtöttek.
Köszönjük segítségüket!
ANGOL PROJEKTNAP
How can we help the Earth?
Rendhagyó módon ünnepelte a Föld napját a 7. és 8.osztály az angol órán - bemutatót készített a 8.o. és a 7. o. csoportosan oldotta meg a feladatokat!
HEVESY GYÖRGY KÉMIAVERSENY
A komáromi Selye János Egyetem szervezte meg a kémiaverseny felvidéki fordulóját. A versenyzők elméleti feladatokat oldottak meg és az egyetem laboratóriumában végeztek kisérleteket. Iskolánkat a 7. osztályból Birčák Karin, Kanyicska Máté és Kanyicska Alex képviselték, nagyon jó eredménnyel. Máté a 3. helyezést szerezte meg. Minden tanuló oklevelet és ajándékkönyvet is kapott.
A FÖLD NAPJA
Föld napja mozgalom egyik jelmondata:
„Ki mondta, hogy nem tudod megváltoztatni a világot?”
Tegyünk mi is, kicsi lépések, de segítenek!
Megkezdődött a Föld napja, inkább hete, iskolánkban!
Csatlakozzatok!
EGY ROPI NAPLÓJA
Ki nem ismeri az Egy ropi NAPLÓja című képregény sorozatot? Vagy Greg Heffley-t, ropit? Ha mégis akad köztünk ilyen, az kérdezze a kürti suli ropi rajongóit, hogy ki ő, hiszen néhányan közülük sok-sok elolvasott történet után igazi ropi szakértőkké nőtték ki már magukat.
Péntek délután 9 rajongó lurkó ropizott együtt az iskolai könyvtárban.
Néhányuk szerint igazi Ropi konferencia volt ez!
Biztosan lesz folytatás, addig is jó ropizást!
Olvasni nagyon jó, olvassatok ti is!
MESTERSZAKÁCS ISKOLÁNKBAN
Különleges ebédet készítettek ma az iskola konyháján. Vendégünk volt Ján Duda, élelmiszertermeléssel és forgalmazással foglalkozó Bidfood cég séfje. A konyhában nagyon jó hangulat uralkodott(mint mindig). Ügyes segédjei fürgén szorgoskodtak.
PETŐFI-BUSZ
Zárjuk a költészet napját, nálunk hetét, egy rendhagyó múzeumlátogatással, Petőfi Irodalmi Múzeum , Petőfi 200, alkalmából.
Szőgyénbe megérkezett a Petőfi - busz, ahol időutaztunk!
A MAGYAR KÖLTÉSZET NAPJA -március 15.
A magyar költészet napja alkalmából iskolánk tanulói plakátokat helyeztek el a Kürt és Fűr forgalmasabb helyein - Faluház, Jednota, virágbolt, posta, orvosi rendelő, zöldséges és máshol is.
A másodikosok versbe öltözve ünnepeltek.
A 8. és 9. osztály tanulói egy rendhagyó prezentációval egybekötött előadással készültek, megemlékezve József Attila életéről és költészetéről.
Bemutató József Attila életéről.
BEÍRATKOZÁS AZ 1. OSZTÁLYBA
DOBRÉ SLOVO
2023. március. 28-án volt a „Dobré slovo” szlovák szavalóverseny járási fordulója Párkányban. Iskolánkat két tanuló képviselte. Miriam Hlavatá, 6.o. tanuló, aki dobogós 3. helyen végzett és Korega Viktória, 7.o. tanuló.Gratulálunk nekik.
PEDAGÓGUSNAP
MESEVILÁG AZ ELSŐ OSZTÁLYBAN
Közös mesefeldolgozás az óvodásoknak és az elsősöknek.
FOTÓVERSENY PERBETÉN
A fényképekkel két témakörben lehetett nevezni: "Természet" és "A múlt emlékei". Mindkét témakörben díjat kaptunk. Balogh Kevin - Alkony, Hlavatá Miriam - Kereszt című munkája 3. helyezést ért el. Kiállították még Paradi Evelin és Dobai Erik képeit is.
A VÍZ VILÁGNAPJA - VÍZIVÓ VERSENY
MÁRCIUS 15.
Ünnepi műsor
MÁRCIUS 15.
MÁRCIUS 15.
A Visegrádi Szent György Lovagrend tagjai huszárbemutatót tartottak a Faluházban.
NYITOTT NAP AZ 1. OSZTÁLYBAN
A PAPÍRGYŰJTÉS ÉRTÉKELÉSE
A legtöbb papírt a 6. osztály gyűjtötte.
A legsikeresebb egyéni gyűjtők díjat kaptak.
XXX. TOMPA MIHÁLY VERS- ÉS PRÓZAMONDÓ VERSENY
járási forduló - Érsekújvár, 2023.3.10.Iskolánkat képviselték:
Kurucz Samu - 2.oszt. - 1.kategória/ vers - helyezés: arany sáv/ Balogh Viktória
Kecskés Lea - 4.oszt. - 2.kategória/vers - helyezés: ezüst sáv / Hakke Mónika
Keresztúri Dominik - 5.oszt. - 2. kategória/ próza - helyezés: arany sáv/ Pócs Krisztina
Kurucz Anna Tulipán - 7.oszt.- 3. kategória / vers - helyezés: ezüst sávA kerületi fordulóban, Léván , Kurucz Samu és Keresztúri Dominik képviseli iskolánkat!
SÜSS FEL NAP!
Népdaléneklők fesztiválja került megrendezésre Kisújfalun - Budaörs város támogatásával.
Iskolánkat Ešek Enikő , 7. oszt. tanuló képviselte, Pócs Krisztina felkészítésében. Kiemelt arany sáv minősítésben részesült.
Meghívást kapott 2 napra a Szélrózsa fesztiválra Budaörsre.
A helyi Csemadok, Szabóné Udvardi Icu és a helyi iskola, óvoda társszervezésében az idén immár 10. alkalommal került sor a régió óvodásai és kisiskolásai számára megszervezett népdaltalálkozóra, amelyre ebben az évben is szép számban vettek részt a környék óvodásai, iskolásai. Köszönjük szépen a rendezvény fő védnökének, Tündik Tamásnak a támogatást, az ajándékokat, aki a Budaörsi Szélrózsa Néptáncegyüttes vezetője, Csokonai Vitéz Mihály-díjas, valamint Apáczai Csere János-díjas néptáncos és néptáncpedagógus és Táncház Éremmel kitüntetett néphagyomány oktató tanár, a vele érkező szakmai zsűrinek és Kiss Mária tanító néninek a zsűrizést, Szabóné Udvardi Icu a szervezést, mindenki segítségét, a pedagógusoknak pedig a felkészítő munkát. A népdal, a népművészet csodás dolog, továbbadni pedig kötelesség. Örülünk, hogy Kisújfalu ilyen rendezvénynek is otthont tud adni. (Kisújfalu honlapjáról)
NYITOTT ÓRA A 2., 3. és 4. OSZTÁLYBAN
NYITOTT ÓRA AZ 1. OSZTÁLYBAN - meghívó
FARSANGI TÁNCHÁZ PERBETÉN
Köszönjük szépen a jó hangulatot a Bellő zenekarnak és a táncház vezetőjének! Köszönjük a meghívást, a lehetőséget, hogy itt lehettünk!
Kicsi tánccsoportunk vezetői - Balogh Viktória, Lévárdi Ildikó, Sipos Márta
TOMPA MIHÁLY VERS- ÉS PRÓZAMONDÓ VERSENY
2023. február 16-án Udvardon került megrendezésre a XXX. Tompa Mihály Vers-és Prózamondó Verseny Körzeti fordulója. A zsűri tagjai 13 tanulónk előadását hallgatták meg 5 kategóriában.
Továbbjutó tanulóink, akik majd a járási versenyen, Érsekújvárban képviselik iskolánkat:
Vers:
1. kategória: Kurucz Samu Bojtorján 2.o.
2. kategória: Kecskés Lea 4.o.Próza:
2. kategória: Keresztúri Dominik 5.o.
3. kategória: Kurucz Anna Tulipán 7.o.Minden versenyzőnek gratulálunk, a továbbjutóknak pedig sikeres felkészülést a járási fordulóra!
SZÉP MAGYAR BESZÉD
A Szép Magyar Beszéd járási fordulóját február 9-én rendezték a Czuczor Gergely Alapiskolában.
Tanulóink Keresztúri Dominik 5.o és Fóti Klaudia 8.o. tanulók képviselték iskolánkat.Ügyesek voltak!
SÍTÚRA - ČIČMANY
A Tompa Mihály Vers- és Prózamondó Verseny
körzeti fordulóján Udvardon képviselik iskolánkat:- Kanyicska Kornél 1.o.
- Kasnyík Dorka 2.o.
- Fülöp Luca 2.o.
- Kóša Zoé 2.o.
- Kurucz Samu Bojtorján 2.o.
- Kecskés Lea 4.o.
- Gulyás Jázmin 4.o
- Ármai Bence Barnabás 5.o.
- Keresztúri Dominik 5.o.
- Hlavatá Miriam 6.o.
- Hrabovszká Annamária 7.o.
- Kurucz Anna Tulipán 7.o.
- Kanyicska Henrietta 8.o.
- Fóti Klaudia 8.o.
TÁNCGÁLA
... csak egy tánc volt ...
Táncgála - iskolánk táncos lábú diákjai január 28-án bemutatták tánctudásukat a nagyérdeműnek Faluházunk tánctermében.
Felkészítőik Pócs Tamara és Babiák Máté.
ESSZÉÍRÓ PÁLYÁZAT
A Palóc Társaság már 27. alkalommal hirdette meg esszéíró pályázatát, amelynek célja a szülőföld iránti hűség erősítése, a magyarságtudat elmélyítése a felnövekvő magyar ifjúságban, az anyanyelvi képességek fejlesztése és magyar fiataljaink tehetségének kibontakoztatása.
Szorgalmas diákjaink Štégmár Titanilla és Hrabovská Annamária képviselték iskolánkat, ahol munkájukkal az előkelő első és második helyezést érték el.
Szeretettel gratulálunk!
A Kürti Alapiskola vezetősége köszöni a szülőknek, az iskolabarátoknak, volt tanítványainak, hogy 2021-ben adójuk 2%-ról iskolánk javára nyilatkoztak. Jótékonyságuk és segíteni akarásuk nagyban hozzájárult az iskolánkat látogató tanulóink fejlődéséhez, iskolánk fejlesztéséhez.
Kérjük a tisztelt Szülőket és Iskolabarátokat, hogy 2022-ben is támogassák 2% adójukkal iskolánk további fejlődését.
Köszönjük.
Kérjék a munkáltatójuktól adójuk 2%-nak intézését. 2 dokumentumot szükséges kitölteni és eljuttatni az adóhivatalba.
1. Vyhlásenie
2. Potvrdenie o zaplatení dane
Spolok chlapcov z Pavlovej ulice
941 37 Strekov 639Právna forma: Občianske združenie
IČO: 31195245
MASZKABÁL - amilyen még nem volt!
A Kürti Alapiskola és a Kürti Plébánia fergeteges maszkabálján együtt kezdte a 2023-as évet kicsi-nagy, pedagógus, fiatal és régebbtől fiatal
Szemet gyönyörködtető jelmezek, rengeteg tomboladíj, ima, zene, tánc, móka és kacagás...
Jóóóó volt!!! Jó volt?
GIZI NÉNI JELMEZEI
Köszönjük szépen Kovács Gizi néninek, hogy megajándékozta iskolánk tanulóit farsangi jelmezekkel.
Saját keszítésű, varrott, ötletes egyedi ruhák, maszkok, kiegészítők a 82 éves Gizi néni varrodájából valók. Eszmei értékét tekintve felbecsülhetetlen kincs, sok szeretettel készítve. Elmondta, hogy az évek során mennyi vígságot szereztek ismerősök, barátok és ismeretlen emberek számára ezekben felöltözve. Mosolyt és nevetést csaltak emberek arcára!
Isten éltesse Gizi nénit még sokáig erőben és egészségben az új esztendőben!
PÁSZTORJÁTÉK A KÜRTI TEMPLOMBAN
(rólunk írták - MA7)Harminchárom gyerek, egyedi forgatókönyv, különleges helyszín – pásztorjáték a kürti templomban
A kürtiek ismét kihasználták a felújítás alatt lévő templom miliőjét, Duráš Márk atya kezdeményezésére betlehemi játékot adtak elő a kopár falak közt, Danczi Mónika rendezésében. A kezdeményezést sokan segítették – szülők, nagyszülők, falubeliek.
„Márk atya felkért, tanítsak be a gyerekeknek egy betlehemest, hogy az idén is legyen karácsonyi élményünk az üres templomban. A jelentkező gyerekeknek pedig egy jászfalui bówlingozást ígért. Egyre gyűltek a jelentkezők, végül 33-an lettek" – mondta el Danczi Mónika.
Hozzátette, az óvodástól a kilencedikesig mindenki az lehetett, ami lenni akart. Így lett a darabban három Mária, két József és két Augustus császár. Ehhez a helyzethez és természetesen a szereplők egyéniségéhez szabta a szöveget. Mindenki önkéntesen vett részt a munkában, voltak, akik palettákból pódiumot építettek, mások a hangtechnika működtetését vállalták, segítettek varrónők, öltöztetők, díszletépítők.
Még ki se mondtam, mit szeretnék, már ott is volt. Nagyszerű látni ezt az összefogást” – lelkesedik Mónika.
Nagyon sokan összegyűltek a templomban, s ott csendesen jött el Jézus a szívekbe. Az atya az előadás után minden résztvevőt és segítőt teára és süteményre invitált a plébániára.
Duráš Márk atya és Danczi Mónika
ENGLISH CLUB - Angol szakkör
GINGERBREAD COOKIES - Mézeskalács
Magyar nyelvi tájkép a Kárpát - medencében c.pályázat a tavalyi tanév végén került megrendezésre. Iskolánk diákja, Kanyicska József, 9.o. tanuló bekapcsolódott pályamunkájával - Kétnyelvűség Kürt községben - amiért különdíjjal jutalmazták. (most került értékelésre a pályázat)
Gratulálunk! Büszkék vagyunk rá!
Iskolánk diákja, Kovács Dávid 9.o., az Ógyallai Építőipari Szakközépiskola rajzversenyén vett részt, ahol különdíjjal értékelték munkáját. Gratulálunk! Büszkék vagyunk rá!
e-HÓD - Hódítsd meg a biteket!
Az informatika verseny eredményes megoldói.
Karván jártunk a szakközépiskolában. Hagyományos virágkötészeti verseny - karácsonyi díszek készítése volt a téma. Díjat is hoztunk. Különdíjas Kanyicska Heni
....a művészek és a mű ....A 9. osztály tanulói osztályfőnökük vezetésével feldíszítették iskolánk karácsonyfáját.
BALETT-TÁNCOSOK A 6. OSZTÁLYBAN
HOW TO MAKE HUNGARIAN PANCAKES?
Hatodik alkalommal rendezték meg a versenyt a régió kisebb iskolái számára. 12 iskola fogadta el a meghívást 41 versenyzővel. Mindkét korosztály vándorkupája a kürti alapiskolába került.
Eredmények:
5. osztály – 1. Ármai Barnabás Bence (Kürt), 2. Szarka László (Kéménd), Očakovský Márk (Köbölkút)
7. osztály – 1. Kanyicska Máté (Kürt), Madarász Ferenc (Perbete), Erdélyi Eszter (Perbete)
2022.november 9-10-én Galántán került megrendezésre a KincskeresőK - helyi értékekeket közvetítő diákok konferenciája.
Az örökségem megőrzöm.....
Ifj. Sándor Ferenc a Kürti Alapiskola diákja dédnagyapjáról, Anyalai Pepes Sándorról készült munkájával elvarázsolta a közönséget. Arany sávos besorolásával méltón képviselte iskolánkat és Kürt községet. Felkészítő pedagógus: Pócs Krisztina.Rólunk írták: (Ma7.sk)
A dédpapa hegedűje
A kétnapos Kincskeresők konferencia november 9-én kezdődött, a diákok közel tízperces előadásokat tartottak. Sokan elérzékenyültek a Párkány melletti Kürtről érkezett Sándor Ferenc előadásán, aki dédapjáról, a legendás prímásról, Anyalai Sándorról készített életút-portrét. Az esszé előadása után a tizenegyéves fiú édesapa bőgőkíséretével játszotta el hegedűn a dédapa által írt hegedűnótákat.
Nagyon büszke vagyok rá, nagyon jó prímás volt. Sajnos én nem tanulhattam tőle, 2013-ban halt meg, amikor én még csak féléves voltam, de hatéves korom óta hegedülök én is”
– nyilatkozta a tizenegy éves fiú Sándor Ferenc, aki a párkányi Pap Katalin Magán Művészeti Alapiskola növendéke, aki először vett részt a Kincskeresők konferenciáján, de előadásával rögtön belopta magát a közösség szívébe.
Rólunk írták: (Ma7.sk)
Zenés-verses összeállításra invitálta a Kürti Alapiskola a verset kedvelő közönséget. Zsúfolásig megtelt az előadóterem. Az előadást Pócs Krisztina és Melecski Andrea pedagógusok állították színpadra. Melecski Andrea igazgatóhelyettes elmondta, Kürtön hagyománya volt a Petőfi-délutánoknak, majd a Majer István Szakmai Napok keretében került ezekre sor. A láncot a Covid-járvány két évre megszakította, de most folytatódik. Az összeállítással a Petőfi 200 programhoz is csatlakoztak.
„Az irodalmi színpadba nemcsak a 7-8-9-es tanulókat, hanem a kisebbeket is bevontuk, eljöttek szerepelni ma már egyetemista volt diákjaink, egy gyermekgondozási szabadságon lévő kollégánk, sőt a szülők is belekapcsolódtak az előadásba. Kisdiákunk apukája, Sándor Ferenc nagybőgőn kísérte az előadást, fia Feri hegedült, Václav Tihamér, a Hajnalvándor zenésze pedig fúvós hangszereken játszott.Három Petőfink is volt, két kisebb és egy nagyobb
– felidéztük a nagy költő gyerekkorát, életének fontos állomásait – a szülői házat, szerelmeit, a szabadságharcot, szavaltunk vagy énekeltünk a verseiből. Négy hétig gyakoroltunk, de megérte, mert az előadással nagy sikert arattunk” – mondta Melecski Andrea.
ISKOLAI KÖNYVTÁRAK NEMZETKÖZI HÓNAPJA
Olvasni jó - könyvtárba járni jó!
Október utolsó szerdáján iskolánk napközis csoportja könyvtári foglalkozáson vett részt, ahol Pinokkió kalandjaival ismerkedtek meg játékosan - meseolvasás, kvíz, pexeso. A foglakozás végén mindenki megkapta könyvtári olvasójegyét.
Rendhagyó felkészülés a Mindenszentek és halottak napjára. Köszönet Márk atyának a foglalkozásokért és Vida Ferenc képviselőnek a földi táplálékért!
Menny - Tiszítótűz - Pokol - Föld
TÚRA A RÁM SZAKADÉKBAN - 9. osztály
IDŐKAPSZULA ELHELYEZÉSE
Mindenszentek temploma -Kürt
Október 26. - reggel 06:59
Az alapiskola melett működő szülői szövetség kezdeményezésére a SKC foundry cég Kupakgyűjtő szívet adományozott Kürt községnek. Iskolánk hosszú évek óta segíti ezzel a lehetőséggel a rászorulókat.
Segíts Te is! Gyűjts Te is!
Október 18.
Köszönet a szeretetért és a gondoskodásért.
Megemlékezés az aradi vértanúkra - október 6.
Madáretetők készítése - szeptember 30.
"Madaraink" kvíz - 2022 szeptember 30.
Kézműveskedés - 2022 szeptember 30.
A magyar népmese napja - szeptember 30.
Európai Mobilitás Hete , 2022.9.16-22.
IKEBANA-KÉSZÍTÉS - munkára nevelés óra a 4. osztályban
TANULMÁNYI KIRÁNDULÁS - OROSZKA, ESZTERGOM - 7. osztály